Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Nyuszijaim

 

2013-02-21-13.12.41.jpg2015-01-25-18.43.11.jpg2014-05-01-15.03.05.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ő itt az első nyuszim Susu. Susu egy 2010-es születésű, bak, lógófülű törpenyúl volt. Kék türingiai színű, (ha minden igaz) bár szerintem nem vette zokon ha egyszerűen szürkésbarnának mondtam. Kiskorában megtanítottam neki pár utasítást és hívószót, de mivel nem gyakoroltam vele eleget, elfelejtette.(Ezt csak azért jegyzem meg, hogy némelyik nyúl okos, tanítható állat.)5 évig abban a tévedésben éltük, hogy nőstény nyulunk van, de szerencsénkre (vagy szerencsétlenségünkre) kiderült az igazság. Mondjuk, valahol a szívünk mélyén mindig is tudtuk, hogy nem a gyengébbik nemet erősíti, de mivel ezt senki sem erősítette meg,( még az állatorvos sem) így nem mertünk következtetéseket levonni. Susu, mint az összes többi nyúl, külön személyiség volt. Néha kifejezetten utálatosan viselkedett, máskor befeküdt az ember ölébe és aludt egyet. Nagyon finnyás volt, bár egy kicsit talán el volt kényeztetve. Rettentően tériszonnyal rendelkezett, ő volt az a nyúl, aki sehogy sem szerette ha felvették, annak ellenére, hogy pár hónapos korától próbáltam szoktatni. Számtalan karmolással dekorálta ki a bőröm, miközben én szívemet lelkemet beletettem a biztonságérzetének kialakításába, de nem értem el lényeges változást. Igazából semmilyet sem. Kölyökkorában igazán huncut volt,( meg pöppet tökkelütött is). Mindenhova bemászott (egyszer még a kádba is bezuhant, rejtélyes módon. A mai napig sem értem teljesen, hogy sikerült neki.) Nemét megszégyenítően, mintegy 'nemtelen' (s néha szemtelen) életvitelt folytatott. Sokszor mondogatom, hogy ha mellé raknának egy nőstény nyulat, abból bizony nem lenne gyerek, mert olyan töketlen szegény.(Fiatal korában még talán összejött volna, de később már abszolút reménytelen eset lett). Omega természetéből következtethetően viszont nagyon ragaszkodott az emberekhez. Meggyőződésem mindenféle elfogultság nélkül,hogy engem tekintett az anyjának. Régebben (mondjuk jó 4-5 éve) nem tudtam egyedül hagyni. Ha körülöttem ugrált és nem figyeltem rá, addig rángatta a gatyaszáramat, amíg le nem 'alacsonyodtam' hozzá. Tulajdonképpen olyan volt, mint egy kisgyerek. Mindenhova jött utánam. Bármi bajt csinált én mindig szerettem, sosem tudtam igazán haragudni rá. (Ő annál inkább berágott rám, ha én rontottam el valamit. A kis aljas, hátat fordított és még nekem kellett visszahízelegnem magam.)Mindent összevetve azonban boldoggá tesz, hogy anno ő rá esett a választás, mert igazi társra találtam a benne, mind gyerekként, mind fiatal felnőttként annak gondoltam őt. Sajnos 2017 márciusában búcsút kellett vennem tőle, de sosem fogom őt elfelejteni. Nem is lehet...

 

 2014-01-30-19.46.21.jpg

 

 

 

 

 

 

2014-01-30-19.46.41.jpg

 

 

 

 

 

 

 

2014-01-30-19.49.15.jpg

 

 

 

 

 

 

 

A föld  talán legérdekesebb barátsága, mely közte és a néhai papagájom között köttetett. Mondjuk az a madár se volt semmi :D Tévedésből a nyúlhoz csöngetett be a kalitkája helyett és csak hosszas tanakodás után jött rá, hogy bizony alaposan eltévesztette a házszámot. Hiányzik, a kis lököttem. :')